A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Részletek Rendben!
MRAE 2019 Pécs

30 évesek lettünk!

  • +36-72-242-312

  • 7623, Pécs Rét utca 2.

subheader background

Blog

Adminisztrátor

  • Elismerés
  • Sajtómegjelenés

„Büszkék vagyunk önökre” - átadták az Akadémiai Ifjúsági Díjat

„Büszkék vagyunk önökre – mondta a díjazottakat köszöntve Török Ádám, az MTA főtitkára. – Az érdeklődés, a kíváncsiság vezesse önöket továbbra is tudományos pályájukon, és remélem, hogy ha 15-20 év múlva találkozunk, a többségük már az MTA doktora lesz.”

 

Elismerésnek és bátorításnak nevezte az Akadémiai Ifjúsági Díjak átadását Lovász László, az MTA elnöke. Arra kérte a nyertes pályamunkák készítőit, hogy tudásukat osszák majd meg a következő kutatói generáció képviselőivel is, egyúttal reményét fejezte ki, hogy évtizedek múlva elégedetten tekinthetnek majd vissza tudományos pályájukra.

 

buszkek-vagyunk

Fotó: mta.hu/Szigeti Tamás

 

Az Akadémiai Ifjúsági Díjat a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára alapította 1972-ben az akadémiai tudományos kutatóhelyen dolgozó, 30 év alatti fiatal kutatók szakmai munkájának ösztönzésére és a kiemelkedő tudományos eredmények elismerésére. Az Akadémiai Ifjúsági Díj célja elsősorban a pályamunkájuk és intézeti igazgatójuk minősítése alapján arra érdemes fiatal kutatók minél nagyobb számban való elismerése, tudományos munkájuk ösztönzése, támogatása. 1983-tól a pályázók korhatára 35 évre emelkedett, és az egyéni teljesítmény mellett a csoportmunka is elismerési lehetőséget kapott. A pályaműveket az MTA Titkárság illetékes tudományterületi főosztálya szakértők bevonásával rangsorolja. Ennek alapján az Akadémia főtitkára dönt a díjak odaítéléséről.

 

Orsi Gergely, az MTA-PTE Klinikai Idegtudományi Képalkotó Kutatócsoport tudományos munkatársa funkcionális MRI segítségével végzett fájdalomkutatásáért vehette át az elismerést.

 

Forrás: mta.hu: „Büszkék vagyunk önökre” - átadták az Akadémiai Ifjúsági Díjat